A rossz érzetekről és azok felszámolásáról.. Avagy visszatérés a blogomra majd' 2 év kihagyás után, ráadásul a kettőnek nem sok
Évekkel ezelőtt egy énekes barátom szólt, hogy lenne egy rendezvény, ahova kellene 2-3 (de inkább 3) lány, aki énekelne a különböző produkciók közt. Ez még nem elég.. Fel kellene vennem szőke parókát és a megfelelő ruházatban Marilyn Monroe-t kéne énekelnem..
Ezen különösen jót derültem, mert akárhogy is igyekeztem, a fejemben az a jelenet, amikor ÉN Monroe-nak vagyok öltözve eléggé képtelennek tűnt. J Kezdve a magassággal, termettel.. majd előjött az a kép, ahogy a parókában akárhogy is igyekszem, mindenképpen egy rossz cigánykurva látszatát kelteném. Még kislánykoromban kiderült, hogy például teljesen mindegy, hogy milyen méretű, de például karika fülbevalót tilos felvennem.. Általában, mikor ezt nem hitték el nekem, pár másodperc erejéig szemléltettem.. Többet senki sem erőltette.. :P A parókát meg.. Nos.. Az ABBA SHOWGIRLS indulásakor mindketten barnák voltunk barátosnémmal, márpedig egyikünknek szőkének kellett lennie. Stella gyakran váltogatott hajszínt, míg én életemben egyszer merészkedtem odáig, hogy tartós hajszínezőt tetessek a hajamra. Nna, nem kell nagy dologra gondolni.. A vörös legbarnásabb variációját sikerült kiválasztani, amire nagyjából akkor derült csak fény, ..ha fény esett rá.. Szóval, Stellával elmentünk szőke parókát vásárolni.. Megpróbált rávenni, hogy legyek én szőke. Rábeszéltem, hogy legyen inkább ő, bár még vonakodott.. Bementünk a boltba, hogy kiválasszuk melyik parókát tegyük magunkévá. Majd következett a próba. Mielőtt feltették volna a fejére, mondta, hogy de nehogy nevessek!! Mondtam, hogy persze.. Természetesen ő előbb kezdett el hahotázni, így volt mire fogni, hogy én miért fetrengek. Itt viszont még nem volt vége.. Mondta, hogy én is próbáljam fel. Csak félig került fel a fejemre, de már vinnyogtunk a röhögéstől.. Itt dőlt el véglegesen, hogy nem én leszek szőke. J
Visszatérve a rendezvényre..
Viszonylag gyorsan kellett 2 lányt találni magam mellé, aztán sikerült is, közülük az egyikük (cserfes, alacsonyabb lány) elvállallta azt a bizonyos „Puppuppiduu”-t. Innentől kezdve ő vált hármunk közül amolyan vezetővé, a rendezvényszervező onnantól kezdve vele tartotta a kapcsolatot.
Sosem értettem a reklámhoz/önreklámhoz, valószínűleg pont ezért nem jutottam sehova az éneklés terén (sem), annak ellenére, hogy imádok énekelni és a közönségnek tetszeni is szokott.. Úgy fogalmaznék, hogy engem „be kell lökni” mint egy régi, de jó motort, ami viszont, ha egyszer belökték, akkor aztán tökéletesen megy.. Sőt!
Úgy tűnik nehezen érek a végére..
Tehát a továbbiakban a rendezvényszervező lány már Monroe-nkat hívta, amikor ilyen Kikás rendezvényre kellett menni. Kicsit kirekesztve éreztem magam, meg nem a társaságba illőnek, de még így is jó volt ezeken a rendezvényeken. Aztán volt egy alkalom, amikor éreztem, hogy hosszú időre nem fogok Kikalinával találkozni, arra lett fogva, hogy egyre kevesebb a pénz a rendezvényekre. Én meg megértően bólogattam és elfogadtam a tényt (..hogy nem én kellek, hanem Monroe..)
Aztán jött az az idő, amikor ilyen rendezvény idején én Rodoszon voltam és ilyenkor az ember még jobban kiesik a pixisből.
Azt mondhatom, hogy én nem vagyok a szavak embere színpadon. Monroe pedig igen. Régen talán kicsit irigyeltem azokat az embereket, akik 10 perceket beszélnek a semmiről. Én nem tudok. Igazából nem is akarok.
Más az persze, ha írni kell és nem kötelező.. A kötelezővel is van baj bőven, de az majd egy másik bejegyzés lesz.
Visszatérve a jelenbe..
Nézelődtem fészbukon és hogy-hogy nem valahogy kilukadtam Kikalina oldalán, be is jelöltem ismerősnek. Persze, ahogy kiderült Monroe-ék már rég ismerősei ott és bőszen tartják is a kapcsolatot.. Aztán voltak ott kirakva plakátok, amikből kiderült, hogy Monroe már állandó fellépője ezeknek a rendezvényeknek. Először rosszul esett.. Kemény pár percig.. Tényleg kemény volt az a néhány perc, aztán egy másik irányból közelítettem meg a dolgokat. Én nem illettem bele a képbe már akkor sem! Kultúráltan történt az elválás, egy szavam nem lehet. Meg Monroe műsort is vezet ott. Én meg valljuk be nem vagyok a műsorvezetők gyöngye. Ráadásul ez a MÚLT! Mi a lókukit foglalkozom én a múlttal?? A JELEN-ben én igazából nem is szeretnék Monroe helyében lenni. A saját stílusomban persze szívesen fellépnék ilyen rendezvényen, de az már teljesen más lenne, mint ami régen volt.
Még mikor karaokéztam vagy másfél-két évig, akkor sem éreztem magam elég jónak a műsorvezetésben. Más volt mondjuk az, amikor angolul kellett vezetnem, vagy görögül mert bár előtte majd összetojtam magam, hogy ÚÚÚRISTENMOSTMILESZ?? életem legjobbjait alakítottam és például a Chalkidiki félszigeten, mikor talán a legjobban tartottam az estétől, egyszer csak azon kaptam magam, hogy asztalról - asztalra ugrálok és sziporkázom teljesen felpörögve! J
Az ABBA SHOWGIRLS-t is újra kezdhettük volna. Már azt beszéltük, hogy mikor legyenek próbák. Aztán nehezen ment az egyeztetés, meg tologattuk egyre későbbre az időpontokat, míg végül rájöttem, ez nem az én világom, nem véletlen, hogy még egy próbát sem sikerül összehoznunk..
Menet közben viszont egyre többet énekeltem/énekelek a Gyradiko-ban, kezdek ráérezni az ízére, azaz nekem például a görög zene való. ..és reményeim szerint hamarosan a jazzben is ki fogok tudni bontakozni. ;)
..éés ismét a jelen..
A fészbukos sztori után kicsit kattogva feküdtem le aludni, hiába jöttem rá a nagy igazságokra.. 20 perc elteltével rájöttem, hogy sokkal egyszerűbb (és még szórakoztatóbb is) kiírni magamból ezt a történetet a tanulságaival együtt egyszer, mint huszonnyolcszor megírni gondolatban, úgyhogy ezt tettem, miután újra bekapcsoltam a gépet. J
..és ennek a mozdulatnak köszönhető, hogy majd’ 2 év elteltével megszületett egy újabb blogbejegyzésem! J
Főoldalra ajánlom!